Helló Farsang!

Jó is ez a február a jelmezbál miatt, de ahogy hallom az ismerősöktől, ilyenkor nem csak nálunk van otthon karneváli hangulat. Éppen a beöltözés miatt. Kitalálni mi legyen a gyermek, aztán beszerezni a jelmezt, vagy saját kezűleg elkészíteni, köröket futni az “alkatrészek” után, időben elkészülni vele.Na és akkor jön a nagy nap, amikor az izgatottságtól mégsem akarja magára húzni és ááá a barátnő jelmeze sokkal szebb és ötletesebb lett.
Eddig még mindig becsúszott valami gikszer. A bölcsis kis pillangóm még túl anyás volt, nem akarta felvenni a szárnyait, az ovis Minnie lányomnak túl szigorú lett az egér bajuszkája, emiatt gördült le a könnycsepp,s mosta le az arcfestéket. Az Aranyhaj hercegnőm nem bírta el a “saját” haját (én hülye egész éjjel azt fontam, a netről lopva az ötletet, de abba bele sem gondoltam, hogy 3kg sárga fonal, az tényleg 3kg …). Tavaly Maja a méhecském, bár cuki volt a sárga-fekete bolerójában, de a cipő…mire az oviba értünk…nem, azt nem akarta felvenni. Azt is én rontottam el. Szinte el sem merem mondani, egy holland fapapucsra húztunk fekete zoknit, utolsó napos kétségbeesésembe, mert nem találtunk kopogós feketét. Még jó, hogy nem akarta felvenni. Talán már nem bízik bennem ezen a téren, ezért adta fel, hogy idén a Jégvarázsos Elza karakterébe bújjon.Tegnap közölte: “Anya, döntöttem. Mégsem Elza, hanem balerina szeretnék lenni.” Én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, a balettruha és balettcipő adott. Már csak a kontykészítés foghat ki rajtam…

Januári vallomás

Bevallom, hogy nem ismerek magamra. Én még mindig nem tudtam olyan teljes erőbedobással elkezdeni az új évet, mint ahogy a tavalyit befejeztem.Talán a túl hosszú téli szünet a hibás érte, de olyan vagyok, mint a maci, aki ébredezik egy meseszép téli álomból. A leadandó munkáim tornyosulnak, pontosan úgy, mint a vasalnivaló. Bal kezemből teszem át a jobba a kávéscsészét, telefonon csevegek az otthon babázó barátnőmmel, a kedvenc webshopomban rendelek egy pink tavaszi balerinát, közben a kis elsősömre gondolok, hogy sikerülhetett neki a matek felmérő. Teszek-veszek, de nem haladok. Nyugtassatok meg, hogy a január nálatok is ilyen!

Fotó: Pinterest

Még hiszünk a Mikulásban

Izgatott voltam már tavaly is. Pedig nem kellett volna. És most idén újra aggódom. Hogy vajon hisz még benne? Elhiszi, hogy létezik a Mikulás? Aki elhozza a kitisztított csizmácskába az ajándékokat. És elhiszi, hogy tényleg az Angyalok viszik el a Jézuskának írt levelet az ablakból? Majd aztán eljön hozzánk és beteszi az ajándékokat a fa alá? Féltem. Féltettem.

A Mother love is endless…

 

19.55 Anya, tudom, hogy most vetted nekem ezt a pizsamát, de nem kényelmes, ne haragudj. Hoznál egy másikat?
20.00 Anya, ez túl forró így ez a kakaó, kérlek hűtsd még egy kicsit.
20.10 Anya, naaa mesélj még egy rövidet!Csak egy utolsót.
20.20 Anya, maradj itt!Deee, kérlek, amíg el nem alszom.
20.25 Anya, ne kapcsold le a lámpát. Úgy nem látlak.

Anya és a soha többet Velence

Régi kapcsolat ez a miénk. Velence és én.Talán már húsz éve is van, hogy először találkoztunk. Az akkori családi kirándulásból leginkább az maradt meg, hogy annyira eltévedtünk, órákon keresztül a parkolót kerestük, ahol az autót hagytuk.
Legközelebb idegenvezetőként érkeztem, hetente többször. Ezekből a kirándulásokból főként az állandó stresszre emlékszem: együtt maradjon a csoport, a vendégek ne veszítsék el egymást, rohanás az étterembe, gyors szentmárktér fotózás és sietve vissza a hajóhoz.

Novemberi Mikulás

Számtalan esetben dühös vagyok, ha már korán elkezdődnek a karácsonyi előkészületek és októberben kipakolják a szaloncukrokat az üzletek polcaira. Most pedig este azon kaptam magam, hogy meggyújtom a mézeskalács illatú gyertyát, keresem a téli cd-ket, gondolkozom vajon nem nőtte – e ki a gyerek a korcsolyát, mi legyen a meglepetés a nagyinak. Aztán éjjel álmomban hószállingózás közben, kötött kesztyűben szorítva egymás kezét, szaladtunk a lakkcipőnkben, hogy le ne maradjunk az ünnepi Halász Judit koncertről.

Tökmás Halloween

Nem vagyok semmi jónak az elrontója, de tőlem távol áll ez a Halloween őrület. Mi is szeretünk bulizni, alkalom adtán beöltözni, de ez a halálfejes, vámpírfogas,véres maszkos, pókhálós, csontvázas dolgok nem mi vagyunk. Tegnap is csak magyarázkodtam a gyerekeknek az állatkertben, mik ezek a nyakukon kötéllel fára felakasztott rongybabák. Ha már illik majmolni Amerikát, akkor inkább egy szivecskés Valentin nap, mint egy véres fekete rúzs.

Back to school

Közhely, de tanulni sosem késő. Egy éve nagy izgalommal vágtam bele egy képzésbe, rengeteg kérdéssel, túl a harmincon és jó pár évvel az egyetemi évek után. De hajtott a kíváncsiság. Akartam a szakma “krémjétől” tudást átvenni. Múlt héten befejeztem. Megcsináltam. Sikerült. És jó döntés volt újra tanulni. Az oklevél átvételekor indultunk iskolatáskát nézni az én kis leendő elsősömnek…Mindenkit csak biztatni tudok a tanulásra. Ahhoz sosem lehetünk elég idősek. Az izgalom nagy. Iskolatáska még nincs. Mert azért az sem mindegy milyen lesz az első. De minek is előrerohanni?Hát élvezzük még tovább a nyarat, a vakációt!

fotó: pinterest

Ahány Nő, annyiféle Anya

Ez az egész egy óriási ellentmondás. Ahány nő, annyiféle. Mégis ha bizonyos témákról van szó, hajlamosak vagyunk csak fehéret vagy feketét látni. Pedig ott van a középút… Az én imádott szürkém.

Három pici gyermekem van. Imádtam terhesnek lenni, de nem volt sosem pocaklakóm. Mindhárom esetben keveset híztam, nem diétáztam, de nem ettem kettő helyett. Szerettem a nagy hasam és utáltam a kismamaruhákat. Jelenleg vékonyabb vagyok,  mint lány koromban,  de nem kezdtem el tornázni, sem diétázni. Természetes úton szültem, de semmi bajom a császármetszéssel. Mindhárom kisfiamat sokáig szoptattam, de sajnáltam, hogy nem fogadták el a cumisüveget. Fontos a kényelem, de alig vártam a szoptatós melltartót fekete csipkésre cserélni. Évekig együtt aludtam a gyerekeimmel, de most örülök, hogy a legkisebb a saját ágyában szeret aludni. A kötődő nevelés híve vagyok, a hordozókendő a legkedvesebb barátom, de néha szeretek magas sarkú cipőben tipegni. Szoktam énekelni a fiúknak, de az autóban Depeche Mode szól, nem gyerekzene. Szoktunk mesekönyvet olvasni, de minden nap megnézzük Peppa Piget a tévében. Jó dolog este vacsoránál almalét inni, de sokkal jobb néha helyette koktélozni. Szeretem Kosztolányit, Karinthyt és a Marie Claire-t vagy az Éva magazint is. Szőke hajam van, smink nélkül nem lépek utcára, szeretem a szép ruhákat és pirosra festem a körmöm. Szoktam verseket mondani, de néha káromkodni is.  Nem csak Bio zöldséget esznek a gyerekeim, naponta van nálunk tészta és csokit is kapnak, de járunk teniszre, télen síelni. Szoktam velük festeni, gyurmázni és legózni, kekszet sütni és bújócskázni, esténként mesélni, jóéjtpuszit adni, de néha alig várni,  hogy elaludjanak. Mindennél jobban szeretem őket, de lassan kezdem újra leporolni önmagamat a kétségkívül kényelmes Anya-jelmez alatt. Hogy vajon jól csinálom? Csak remélni tudom. Mindenesetre három fiamból kettő engem akar feleségül venni.

Szerző: Farsang Dia

Lassíts, mert néha lassítani kell!

Kislánykoromban vágytam a közös reggelikre, de a hajnali edzések ezt nem tették lehetővé.  Akkor megfogadtam, hogy ha gyermekem lesz , ezt pótolni fogom. Mert szerintem az együtt elfogyasztott reggeli, az nagyon fontos. Egész máshogy indul, vagyis indulna a nap. Egy finom kakaó, és néhány kanál gabonapehely társaságában váltani pár szót, majd  úgy indulni el együtt otthonról. Akarom ezt! Régóta akarom ezt! Minden este úgy fekszem le, talán holnap sikerülni fog. Szépen megterített asztal és a reggeli közbeni egymásra mosolygás. Dehogy kell nekem villás reggeli! Csak üljünk asztalhoz, úgy együtt. Nyugodtan.

De helyette jön, ami jönni szokott. A kapkodás, a vita éppen ma  a harisnyák  miatt. ÉS a szokásos magamban „mit rontottam el” kérdések ?! Közben itt jegyzem meg, ha valaki azon töri a fejét valami új bizniszbe vágjon, akkor kérem szépen gyermek harisnyát gyártson! Olyat,  amit hordani is lehet. Biztosan sok anyuka lesz hálás érte! Veszünk szépet, csúnyát, olcsót, drágát, tök mindegy hogy, hol, milyet,  a harisnya csúszkál, kényelmetlen az „orrvarrás”, az anélküli elfordul a lábfejen, ami hosszra jó, derékban kicsi….és még jellemezhetném a rissz-rossz darabokat! És ez a tény, hogy mi még nem találtunk tökéletes harisnyát, ez  képes elrontani a reggelünket.

Megszoktuk a reggelt kettesben, Apa már nagyon korán behajt azon a bizonyos kapun.

De nekünk mégis kell az a reggeli! Most megfogadom lassítok. Legalább én lassítok a közös reggelik érdekében is! Nem hörpintem reggel a kávét , hanem kortyolgatom, nem a kocsiban sminkelek, hanem még nyugodtan otthon, nem reggel találjuk ki épp azt a ruhát szeretnénk , ami a nagymamánál maradt,  hanem időben kikészítjük. Nem ugrunk át a reggelin, mert úgysem vagyunk éhesek, hanem asztalhoz ülünk együtt . Nem Hardwellre futok reggel, hanem Madonnára, nem 40 percet engedek meg magamnak a fittnessben,  hanem egy órát. Nem dolgozom már többet éjjel, hanem alszom, nem csak megveszem a könyveket,  hanem el is olvasom. És még számtalan nem, hanem-en szeretnék változtatni! De ami nekem most tényleg a legjobban kell , az a bizonyos reggeli ! Holnaptól mi is reggelizni fogunk! Otthon , együtt! Utálom a reggeli rohanást…mert az egész nap utána abból áll. Lassíts Te is, mert néha lassítani kell!

Szerző: T I

Fotó: Pinterest